Jön a karácsony. Mit jön? Rohan felénk, mint egy gyorsvonat. Idén számomra különösen izgalmas lesz, mert ez az első itteni. Jó, jó, tavaly is itt laktunk karácsonykor, na de milyen volt már az? Két nappal karácsony előtt költöztünk, és a fa és ajándékok helyett hatalmas kupacokban csúfoskodott a nappali közepén a sok kartondoboz és zsák.
Na de az idén! Már tervezgetek, mit hogyan. Az persze más kérdés, hogy a költözésnél a fele díszeimet ki kellett dobnom, mivel összetörtek, vagy dohos szaguk lett a bérleményben. Nem is tudom, megvan-e a csúszdíszünk egyáltalán. Azt se tudom, megvan-e a fenyőtalp. Mintha az is összetörött volna, bár lehet, hogy az az előző volt.
Ma vettünk új díszeket, és boát, mert azt is ki kellett dobnom. És megvettem a szaloncukrokat is, bár lehet, hogy abból kell majd még vennem, mert nem lesz elég.
Nagyon szép díszeket lehet kapni, de én ellenálltam a kísértésnek, hogy megvegyem a fél boltot. Pedig nem volt könnyű, de fő a mértékletesség! Majd jövőre.
Hanem izzót megint nem kaptam. Nekünk még az a békebeli, régi, a néhai Keravillban vásárolt izzósorunk van (vagy hogy a csudába hívják ezt a karácsonyfára rakható világítósat), amibe kis, csavarható izzók valók. Nem kínai. Ennek következtében alig lehet bele pótizzót venni. Ma már a pattintós kínai a divat.
A régi lakásban a fának sem volt már helye, a lányom szobájában állt, az ajtó mögé bepréselve, a lányzó szerette, mert neki illatozott. Gondoltam, itt végre majd vehetek nagy fát, legalább ez egyszer. De nem. Itt sincs egyetlen szabad sarok sem, ahova békésen el lehet rakni. Egyedül a teraszajtó elé tudjuk állítani, igaz, a teraszra nem lehet majd kimenni tőle, de nem baj. Majd körbemegyünk, ha kell. Úgyis csak akkor érdemes, ha esik esetleg a hó. Nagyon szeretném, ha esne. Végre úgy építhetnénk hóembert, hogy nem rombolja le senki már aznap.
Egyvalamit nem tudok még: mi lesz idén a karácsonyi menü. Főleg a desszertre nincs ötletem. Kéne valaki, aki ismeri a Gi-diétát, és jól süt, főz. Na és hajlandó lenne leírni nekem mindenféle finomságnak a receptjét. Végül is nem ügy. Rájöttem, hogy valójában csupán egy dietetikus szakácsra volna szükségem. Ilyen egyszerű ez.
Hanem, bevallom, a Mikulásunk kissé (kissé?) feledékeny. Ma kellett volna megjönnie, ugye, de nem jött. A lányom kérdezte felháborodva, hogy hát hozzánk nem is jön? Mondtam neki, hogy akart, csak elfelejtette. De az én lánykám nagyon jószívű és megértő ám. Azt mondta, nem baj. Jöhet holnap is. A fiam elképzelte, hogy bújik majd be a cirkó csövén keresztül, ez roppant módon tetszett neki. Én inkább aggódom. Nehogy beszoruljon szegény Mikulás. A cirkó kéménye ugyanis nagyon vékonyka. Nem éppen Mikulásoknak tervezték.
Szóval készülünk a Karácsonyra. És ti?


Hozzászólások
Eddig 33 komment érkezett (
)
1.
mikipapa
2009. 12. 06. 19:33
Cirkolásbácsi. Akkor jöjjön ő. Ő befér. Mondd meg a fiadnak!
2.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 19:35
Nahát, Mikipapa, hogy én erre nem gondoltam. :))
Na de ő is hoz csokit? Mert ha nem, akkor ne is jöjjön.
3.
mikipapa
2009. 12. 06. 19:45
Nem, nem, csokit nem. Viszont hoz meleg-éRkeztetési utalványt, adómentest. bocsi, megyek már.....
4.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 19:46
Hát adómenteset legfeljebb az idén tud hozni. :D
5.
Papus
2009. 12. 06. 19:51
Milyen a Gi diéta?
Hátha segíthetek.
A Mikulás meg össze vissza jár! Valami baj lehet a GPS-ével. :)
6.
Valéria
2009. 12. 06. 19:58
Mi is készülünk a Karácsonyra :)))
Még nagyon az elején tartok, de azért rendre össze szokott jönni a Karácsony dec.24-re....
:))))))
7.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 19:58
Hát igen, lehet, hogy inkább a rénszarvasaira kellett volna bíznia a dolgot. :D
A GI-diéta az glikémiás diéta. Kevés szénhidrát (vagy semmi), és az is lassan felszívódó fajta. Valamint semmi cukor!
8.
Fics
2009. 12. 06. 19:58
Szia, Gigi! :-)
Ja, éppen két órája annak, hogy a nagytakesz ki lett osztva rám, na elkezdődött. De, klassz! :-)))
9.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 19:59
Valika, néha az az érzésem, nekem se lesz elég az idő, de aztán nálunk is össze szokott jönni. :))
10.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 20:16
Fics, nem hiszed, de a fiam éppen erre panaszkodott, hogy nem szereti a karácsonyt, mert takarítani kell, és fát díszíteni. Pedig hát nem is szoktunk akkora nagytakarítást csinálni.
11.
12szer
2009. 12. 06. 20:29
Jó! Idén (vagy jövőre, majd ha hó lesz) építek hóembert nagyot vagy kicsit, és hóból :)
12.
Papus
2009. 12. 06. 20:32
Gigi!
http://egeszsegfarm.hu/index.php?page=shop.browse&category_id=4&option=com_virtuemart&Itemid=1
Itt megtalálod Molnárné Bíró Erzsi szakácskönyvét, meg egy pár receptet.
Egy ilyen nagyon szigorú diétát én az apósommal csináltam végig.
Volt eredménye. Ha valami érdekel nyugodtan kérdezz.
13.
Fics
2009. 12. 06. 20:35
10.
Gigi, mielőtt még a Fiad kiöltené, hogy a "rutinos Fics" legyen most Nálatok a soros takeszos, jelzem, hogy nincs rá időm. :-)))
Ja, nem lesz vészes itthon sem, az egészet lenyelem secpec alatt. :-)
Öleléspuszamegminden, egy kis csóközönnel. :-)))
14.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 20:36
12szer:
az jó lesz. :))
15.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 20:36
Köszönöm, Papus. :)
16.
Fics
2009. 12. 06. 20:38
13. jav.
kiöltené = kiötlené. :-)
Ne bízz a javító programban. :-))
17.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 20:45
Fics, nem hiszem, hogy a szobájába bárkit is beengedne. 2 gitár, gitárerősítő, meg minden. Ott csak ő takaríthat. :))
Tsóközön! :))
18.
Fics
2009. 12. 06. 20:48
17
:-)))))
Akkor rendben van a Srác! :-)))))
Szép estét továbbra is. :-)))
19.
kalimpa
2009. 12. 06. 20:57
mindjárt lefényképezem az idei adventi koszorúnkat együtt csináltuk Tücsökkel, és Hupiapuval meg egy manót, ajándékhozót!
20.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 21:01
Neked is, Fics. :)
21.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 21:02
Kalimpa, és hova rakod a fotót? Hol lehet megnézni?
Én nem rakok ki koszorút, sajnálom kilyukasztani az ajtót. Hacsak nem jut eszembe valami jó ötlet, hogy lehetne másképp rögzíteni.
22.
Papus
2009. 12. 06. 21:28
21-re.
Én úgy csináltam, hogy hosszú madzagot kötöttem rá. ami az ajtó rámájára volt akasztva.
23.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 21:36
Papus, és nem esik le, ha kinyitod az ajtót?
24.
Papus
2009. 12. 06. 21:48
Miért esne le? Az ajtó kávájára van akasztva telkes szélességében, a súly pedig feszesen tartja.
25.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 22:16
Aha. No, majd meglátom. Bár azt hiszem, már nincsenek meg az adventi koszorúim. Olyan szépek voltak pedig, de tönkrementek.
26.
KerekesZS
2009. 12. 06. 22:55
Én nem készülök a karácsonyra, ezzel szemben minden napra készülök. Csak úgy összevissza szoktam ajándékozni, amikor szükség van, vagy amikor szembejön valami, ami nagyon ő.
Valamint gyűlölöm, hogy gondot okozok, hogy valaki is úgy érezze, hogy muszáj.
A szeretet ugyanis nem egy napra és nem egy napról szól.
Szerintem.
27.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 06. 23:03
Ebben tökéletesen igazad van, KerekesZs.
Különben meg én se értem magam. Tán még meg is van valahol az archívumban az a post, amit régebben írtam a karácsonyról. És ahol dödörögtem, hogy mennyire nem szeretem. Most meg alig várom, hogy süthessek-főzhessek, és itt álljon a fa a nappaliban. :) Ki érti ezt?
28.
Texaco Benzin (Babett)
2009. 12. 07. 0:19
Van régi pót izzónk, azt hiszem. Megkeresem, szólok, ha létezik még.
29.
dmolnar (látogató)
2009. 12. 07. 11:09
27-re. Én...:0)) Mert az csak olyan műmorgás volt..:0) Mi is készülünk, pótizzót utoljára a Corában láttam tavaly. Akkor volt sokféle.. Próbálkozzál..
30.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 07. 11:27
Köszi, Babett.
31.
Gigi (szerkesztő)
2009. 12. 07. 11:30
Dmolnar, ahhoz képest eléggé valódinak tűnt nekem. :D
Nyáron Vácott láttam, de csak színtelen volt. Akkor azt mondták, karácsony előtt szokott lenni színes is. Ha nem kapok, akkor megnézem majd a Corában. Hátha... jó lenne, mert ez sokkal jobb amúgy, mint a kínai.
32.
kalimpamama
2009. 12. 07. 23:08
gigikém ! Azt a sok könyvet, amit kiolvastunk, és nagyon jók, el kell ajándékozni!!! Hová tegyem . pusz.
33.
evalajos
2009. 12. 11. 17:14
:)
No mit szólsz?
Írd ide az email címedet, ne félj, az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.